Széchenyi Terv Plusz

Hírek

Élelmiszerpazarlás ellen harcol a NÉBIH

2018. március 26.

2016-ban indult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Maradék nélkül” elnevezésű programja, amely a háztartások élelmiszerpazarlásának megelőzésére koncentrál. E kampány keretében 2018-ban komplex oktatási-képzési programot indít a Nébih az óvodások és az általános iskolások számára – jelentette be Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Budapesten, március 21-én megrendezett sajtótájékoztatón. 

2016-ban megvizsgálták a magyar háztartások élelmiszerpazarlását 

A kutatók 2016 második felében egy igen részletes felmérést végzeztek 100 háztartás élelmiszerpazarlását követték nyomon egy héten keresztül. Ezalatt a kiválasztott háztartások a rendelkezésükre bocsátott konyhai mérleggel és mérőhengerrel mérték meg a kidobott élelmiszerhulladékokat. Megkülönböztettük a megromlott vagy éppen feleslegessé váló, vagyis az úgynevezett elkerülhető élelmiszerhulladékokat (pl. megszáradt kenyér), és a fogyasztásra nem alkalmas élelmiszerrészeket, vagyis a nem elkerülhető élelmiszerhulladékokat (pl. csontok). Az adatokat a válaszadók hulladéknaplóban vezették, továbbá rögzítették a hulladékkezelés módját, vagyis, hogy az élelmiszerhulladék egyszerűen a szemétbe, esetleg a lefolyóba került, vagy állateledelként, komposzt-alapanyagként hasznosították.

Fotó: maradeknelkul.hu

Nagy mértékű itthon a pazarlás, de még mindig tudatosabbak vagyunk, mint a nyugati országok

A háztartásokban végzett mérés tanulságos eredményekkel szolgált. A 100 háztartás egy hét alatt összesen 386 kg élelmiszer eredetű hulladékot termelt, amely egy évre vetítve több mint 68 kg élelmiszerhulladékot jelent fejenként. Ez szerencsére kevesebb az EU-s átlagnál (92 kg/fő), viszont az összes élelmiszervásárlásunk kb. 10-11%-át teszi ki. További meglepő adat, hogy az összes felgyülemlett háztartási hulladék több mint fele volt élelmiszerhulladék.  A pazarlás eredményeképpen keletkező, úgynevezett elkerülhető élelmiszerhulladékok aránya meglehetősen magas volt: a teljes mennyiség 49%-a lett volna elkerülhető némi odafigyeléssel. Ez éves szinten mintegy 33 kg fejenként.

Az elkerülhető élelmiszerhulladékok között legnagyobb arányban a főtt ételekből megmaradt ételmaradékokat találtuk (40,08%), amelyek elkészítésére az alapanyagokat előállító vállalatokon kívül a fogyasztók is jelentős energiát és időt fordítottak. Második helyen a pékáruk végeztek 19,63%-kal, ezek közül is a kenyér, kifli, zsemle, kalács került leggyakrabban a tányérok helyett a szemetesbe. A sort a friss zöldségek (9,10%), tejtermékek (8,79%) és a friss gyümölcsök (7,81%) folytatták.

Fotó: bacsmegye.hu

Nébih most a gyerekek oktatásába építi be az élelmiszerhulladék megelőzést

A „Madarék nélkül” programot terjesztik ki most az általános iskolás korosztályra, hiszen a tudatos vásárlással és a környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretek a legkönnyebben gyerekkorban sajátíthatók el. Az óvodások számára készített kampányban „Ételt csak okosan!” címmel tartanak játékos foglalkozásokat a legkisebbeknek.

Zsigó Róbert elmondta továbbá, hogy az általános iskolai program két területet ölel fel, amelyek egyike a most bemutatásra kerülő program. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek által összeállított, tankönyvszerű kiadvány olyan praktikákat mutat be, amelyekkel otthon is csökkenthető az élelmiszerpazarlás. Különösen fontos ez azért, mert Magyarországon évente egy átlagos magyar család legalább 50 ezer forint értékű, feleslegesen megvett élelmiszert dob ki.

A gyerekek a „Maradék nélkül” ismeretterjesztő kiadvány és az ahhoz kapcsolódó tematikus tanórák segítségével megszerzett tudást továbbadhatják a szülőknek, így a tudatos és kevésbé pazarló élelmiszerfogyasztás szinte észrevétlenül válhat a családok mindennapjainak részévé – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve, hogy újra szeretnék megteremteni az élelmiszerek „erkölcsi elismerését” is!

A NÉBIH „Maradék nélkül” programjáról a http://maradeknelkul.hu/ oldalon érhető el bővebb információ.

Kattintson IDE és kövessen minket a facebookon! Hírek, aktualitások és érdekességek a fogyasztóvédelem világából!

Forrás: Nébih, maradeknelkul.hu

Kép: bacsmegye.hu, maradeknelkul.hu