
A legveszélyesebb háztartási cikkek és márkák
Összegyűjtötték azt is, hogy mely márkák voltak a leggyakrabban érintettek a tűzesetekben. Azt tudni kell, hogy arra nem tér ki a kutatás, hogy milyen volt a lakások elektromos hálózata, vagy mennyire volt régi az adott háztartási eszköz, és az sem derül ki, hogy konkrétan felgyulladt az adott mosógép, vagy csak szimplán elfüstölt. A lényeg viszont az, hogy az elektromos tüzeket nehéz megelőzni, váratlanul csapnak le, és jó ha tisztában van azzal az ember, hogy mennyire lehet érintett az ő otthona is.
Mosogatógép
Az elmúlt 4 évben az angol piac 12 százalékát tudhatja magáénak a Hotpoint, viszont a lakástüzek harmadában érintett a mosogatógépük. A második helyezett az Indesit, akik azon tűzesetek 10 százalékában érintettek, ahol a vizsgálati papírokon pontoson szerepel a márkamegnevezés, és a tüzet az eszköz okozta.
Hűtő
Azoknál az eseteknél, ahol pontosan rögzítették, hogy milyen eszköz volt a tűz okozója, a Beko nyert, ami az összes hűtős eset negyedénél került elő, a második helyen a maga 17 százalékával az Ariston végzett.
Szárítógép
Szintén feljegyezték a szárítógép okozta tűzeseteknél a márkákat, amelyek közül a nyertes a Hoover, ami a tűzesetek 12 százalékáért tehető felelőssé, illetve a Hotpoint, ami az esetek 31 százalékánál került megemlítésre.
Mosógép
Az angoloknál a tűzesetek harmadáért a mosógép és a szárítógép felelős, ezek egy héten általában 20 tűzesetet okoznak, de szintén magas számot értek el a főzőlapok, a sütők, a mosogatógépek és a hűtők is. Bár a legtöbben attól rettegnek, hogy elfelejtették kihúzni a vasalót, a tűzesetek csak elenyésző mennyiségét okozza ez a háztartási eszköz, ahogy ritkán gyulladnak ki a vízforralók, a hangcuccok és a kütyük. Nyilván egyébként ez a szám azzal is magyarázható, hogy utóbbiakat gyakrabban áramtalanítjuk, míg egy hűtő vagy mosógép sokszor az egész élettartama alatt áram alatt van. Két, nálunk kevésbé ismert márka került a legveszélyesebb mosógépek közé, a Hoover és a Haier.
A gyártó cégek tagadnak, szerintük minden előírásnak megfelelnek
Az eredményeknek természetesen visszhangja lett Angliában, a márkákra vonatkozó adatokat közzétevő Which magazint támadja a Whirpool, ami a Hotpoint és az Indesit termékeket is gyártja, de természetesen a Hoover sem osztja azt a véleményt, miszerint az ő termékeik veszélyesek lennének. A gyártók egyöntetűen kifejezték, hogy minden törvényi előírásnak megfelelnek, és a biztonság kérdése rendkívül fontos számukra.

Itthon leginkább az elavult elektromos hálózatok és a növekvő igénybevétel okozzák a tüzet
Míg az angolok amiatt aggódnak, hogy a biztonsági szabályozások a Brexit után sokkal nehezebben lesznek betarthatóak, itthon a legtöbb problémát nem is feltétlenül a rossz háztartási eszközök, sokkal inkább az elavult elektromos hálózatok okozzák. Egyre nagyobb televíziót veszünk, egyre több kütyüt töltünk, beszereltük a klímát, és közben még megy a hangrendszer, a mosógép, a nagy hűtő és már szárítógépet is veszünk a mosógép mellé. Vagyis a fogyasztási szokásaink megváltoztak, az elektromos vezetékeink viszont maradtak a régiek.
„A régi elektromos hálózatok kötései elektromos vezetékeinek keresztmetszete, már nem biztos, hogy a háztartásban újonnan beszerzett nagy teljesítményű elektromos berendezéseket üzemszerűen el tudja látni elektromos energiával. A régi elektromos vezetékek kötései és a nem megfelelő átmérőjű elektromos vezetékek melegedhetnek. A melegedés hatására az átmeneti ellenállás megnő ezzel tovább gyorsítva a melegedés folyamatát, mely túlmelegedéshez vezethet. A túlmelegedés hatására az elektromos vezetékeken lévő műanyag szigetelés megolvadhat és meggyulladhat, ezzel a környezetére tűzveszélyt jelentve” – írja a Katasztrófavédelem a tájékoztatójában.
A Katasztrófavédelem az elosztók és hosszabbítók helyes használatára hívja fel a figyelmet
De oda kell figyelni a hosszabbítók és elosztók megfelelő használatára is. „Ügyeljünk arra, hogy a hosszabbító kábel a használata során ki legyen fektetve, és használat közben ne legyen feltekercselt állapotban. A kifektetett kábelre nehéz tárgyakat (ágyat, szekrényt, széket) ne helyezzünk, mert a kis szakaszon lévő állandó nagy nyomás miatt a hosszabbító kábelszigetelés deformálódik annak vastagsága és szigetelő képessége lecsökken. A nyomás hatására a benne lévő elektromos vezető keresztmetszete lecsökkenhet. A melegedés és a szigetelés lecsökkenése tűz keletkezéséhez vezethet.
Az elektromos elosztók használata is tűzveszélyt jelenthet, amennyiben több nagy teljesítményű elektromos fogyasztót egy elosztóba csatlakoztatunk, mert az összeadódó elektromos teljesítmények egyetlen dugaszoló aljzat csatlakozását terheli túl, és ez is könnyen okozhat tüzet” -vagyis érdemes nemcsak az elektromos eszközeink rendszeres karbantartását elvégezni, hanem az elektromos hálózatot is időnként felülvizsgáltatni.
Kattintson IDE és kövessen minket a facebookon! Hírek, aktualitások és érdekességek a fogyasztóvédelem világából!
Forrás: divany.hu
Képek: divany.hu, kiemelt kép: femina.hu