Jogszabályfigyelés és jogértelmezés

A Fogyasztóvédelmi Referens Központ havidíjas jogszabályfigyelési szolgáltatása keretein belül egy újonnan elfogadott jogszabályról, annak lényegi tartalmáról már az elfogadást követő napon teljes körű tájékoztatást biztosít kedves Partnerei számára. Célunk, hogy Partnereinknek kellő idő álljon rendelkezésére egy-egy újonnan bevezetett jogszabályi előírás, vagy már meglévő, de módosított előírás napi gyakorlatának kialakítására, valamint az alkalmazottak tájékoztatására.

Szolgáltatásunk lehetőséget biztosít arra is, hogy teljes körű tájékoztatást adjunk az Országgyűlés elé már benyújtott, de még el nem fogadott jogszabályok vállalkozására vonatkozó várható következményeiről.

Fenti szolgáltatásunk kiegészítéseként pedig fogyasztóvédelmi szakjogászokból álló csapatunk átfogó segítséget tud nyújtani kedves Partnerünk számára egy nehezen értelmezhető, de mégis kötelezően betartandó jogszabály jogértelmezésével és a napi gyakorlatba történő átültetésével kapcsolatban.

Szolgáltatásunkat könnyedén megrendelheti az ajanlat@fogyasztovedelmireferens.hu
e-mail címen keresztül, ahol munkatársaink örömmel fogadják megkeresését!